Ígértem, hogy írok történeteket, amelyek egy-egy olyan helyzetet mutatnak meg, amivel minden testfestő találkozhat. A mai történeteknek akár- A legyen nálad tartalék, készülj fel a vészhelyzetekre is- címet is adhattam volna. Nagyon sokszor jártunk már úgy, főleg az elején, hogy elfogyott a ragasztó, kiborult a csillám, kifogyott a henna és bizony komoly bevételekből estünk el ez miatt. Továbbá fel kell készülni a vészhelyzetekre is… rengeteg történetet tudnék mesélni főleg a csillámtetoválás világából, amikor ráébredtünk arra, hogy jó, ha van nálad tartalék… Velünk több alkalommal is előfordult már, hogy a testfestés küzdelmei során vesztettünk el egy -egy egész doboznyi csillámot …

Egyszer egy falunapon voltunk. Egy nyári vihar hirtelen elkapott minket és az amúgy nehéz megállító táblát, egy nagy széllökés felkapta és odavágta az asztal közepére. A csillámok dobozostól, úgy ahogy voltak le repültek az asztalról. Láttuk ívben repülni őket…mivel nyitva voltak úgy, ahogy volt, landolt az egész doboznyi csillámpor a kövön és egy része engem is beterített. Utána végignéztük egy fólia alatt kuporogva, ahogy az eső szépen elmossa és a vízfolyás csillámló tengerré változik körülöttünk, végül én is, a pocsolyák is szivárvány színekben úsztak.
Majd miután kb. 10 perc múlva kisütött a nap nem volt mivel dolgoznunk, csak arcfestést tudtunk készíteni, egy olyan meleg nyári napon, amikor mindenki csillámot csináltatna. Viszont a gyerekek roppantul boldogok voltak, (mi annyira nem…:) ) tetszett nekik a csillámtenger, a pocsolyában tapicskoltak. Belőlem pedig helyi látványosság lett… Voltak, akik kifejezetten csak azért kerestek fel minket, hogy megnézzék a csillám nénit. A szülők mesélték, hogy híre ment a faluban, hogy van itt egy néni, aki csillámból van. Az egész vicces lett volna, ha lett volna nálunk még egy doboznyi csillám is, amivel dolgozni tudunk. NA JÓ , AMÚGY VICCES VOLT… :)) Kell egy kellő adag humor ehhez a munkához…
Gondolom mindenki ismeri az utolsó mondatos vicceket: Az utolsó mondatok mielőtt meghalsz. Pl. Ááááá ez a krokodil olyan nyugodtnak látszik. … Vagy Ááááá szerintem ez a függőhíd biztonságos… Na így van ez a csillámoknál is… Ááááá ez innen nem fog leesni…, Ááááá csak kicsit billeg, nem lesz baj ha a tetejére teszem a csillámot… Áááá ez a szél nem olyan vészes… Ááááá csak ide teszem egy pillanatra, később arrébb rakom… Áááá majd vigyázunk, nem kell tartalék… Na, egyszerűsítsük a képet! Garantáltan fel fogsz lökni egy vagy kettő nyitott csillámot, azt tuti! Volt már, hogy kisgyerek verte le, volt már hogy én vertem le….
Kedvencem a legutóbbi történet, két-három hete történt, 3 napos rendezvény, 3. napja – totális fáradtság… volt egy doboznyi nyitott csillám, kicsit fújt a szél, gondosan rátettem a tetőt a dobozra, hogy ne fújja ki a szél a csillámokat. Éppen nem jöttek vevők… ráértem… elméláztam és arra lettem figyelmes, hogy a csillámos doboz oldalán van egy festék csík. Elkezdtem törölgetni a doboz odalát… törölgettem… törölgettem (nagyon jó erre a nedves baby törlőkendő) szóval törölgettem, majd felemeltem a dobozt, mert láttam, hogy a csík az alján is folytatódik … Egy laza mozdulattal fejtetőre fordítottam és gondosan megtörölgettem az alját…
Ismered azt az érzést amikor, hirtelen beléd hasít, hogy valami nem stimmel?! Na ez volta az a pillanat, amikor eszembe jutott, hogy nyitva vannak a csillámok a dobozban. ÚRISTEN A CSILLÁMOK!!!! Sikítófrászt kapva gyorsan vissza fordítottam és gyönyörű színkavalkád fogadott… Először szívinfarktust kaptam!!! De mivel már tapasztalt csillám leverő vagyok, annyira nem estem kétségbe. Mentettem, amit menteni lehet. Színek szerint szét válogattam, amit tudtam. Amit nem lehetett szétszedni, arra korábban kitaláltunk egy megoldást. Csináltunk minden-színű csillámport. (Harry Potter- minden ízű drazséjának mintájára) A gyerekek imádják! Általában, ha kirakod, tuti azt kérik, mert hogy ők látják, hogy az összes szín benne van.
Szóval a humor mellett kell némi kreativitás is, hogy vészhelyzetekben is feltaláld magad és nem árt a rugalmasság sem. Túl kell lépni azon, hogy az adott helyzetben mi történt. Jobb úgy hozzáállni, hogy oké, most ez van, azt a csillámot nem tudod visszaszerezni, mit tudsz kihozni az adott helyzetből… Persze az a legjobb, ha van nálad egy doboznyi plusz csillám. 😉 Nálunk a legutóbb szerencsére volt. Elővettem és azzal dolgoztam tovább.
Ne feledd: helyezd biztonságba a csillámot! Igazából a megoldás az lenne, hogy mindig kinyitod és újra bezárod, de amikor hosszú sorok állnak ez nem mindig megoldható. Jó hogy ha van egy doboz vagy egy tálca, amire nyitva ki tudod tenni a csillámot. Kicsit magasabb legyen a pereme, mint a csillámtégely teteje, hogy ne menjen bele a szél, mert kifújja. Tudjál rá a tetőt tenni, amikor kell…. és hogy mi a legfontosabb tanulság? 😉 Fáradtan ne kezdj nyitott csillámos dobozt törölgetni, akármilyen foltot látsz rajta!… De főként! NE FORDÍTSD MEG A DOBOZT!!! (Ha esetleg mégis megtörténne, akkor legyen nálad tartalék!)
Szeretem az üveges csillámporokat (150ml!) sűrűnhasznt színekből szerzem be. Viszont vjártam úgy hogy összeborult kb 6 szín szerencsém volt megmenteni… fantázia nevet adtam neki és nagyon menő volt 😜