A mai napon egy különleges csillámtetoválás – strasszkő ötvözetet készítettem el a kezemen. Előkerestem az egyik kedvenc sablonomat és elkészítettem vele egy lila színű csillámtetoválást, amibe a lézer ezüst színeiből is csempésztem egy keveset. Majd pedig az egészet ráadásként strasszkövekkel díszítettem. Kíváncsi vagy rá, hogy készítettem? 🙂
Úgy kezdtem az egészet, hogy a sablont felragasztottam, vékonyan átkentem ragasztóval. Vártam kb. 10 percet és jöttek a színek.
A sötétlilát kombináltam a lézerezüsttel és nem spóroltam a csillámmal- bőven tettem a lapos fejű ecsetem segítségével a ragasztós területre. Ezután az ujjammal még egy kicsit megnyomkodtam a minta felületét, majd lesöpörtem a felesleget és eltávolítottam a fekete sablon részt.
Aztán érkeztek a strasszok. 🙂 Ezeknek az a különlegessége, hogy külön ragasztó nélkül is ráragadnak a bőrre. Annyit kell tenni, hogy az alján lévő celofánt eltávolítjuk és már ragaszthatjuk is az ép bőrfelületre. Karra, bokára, nyakra, arcra, sőt…ahogy ma én is, úgy Ti is tudjátok kombinálni csillámtetováláshoz, hennához, arcfestéshez, testfestéshez is. Csepp, négyzet és kör alakban illetve többféle színben is elérhető ez csodás díszítő, ami úgy ragyog, mintha gyémánt lenne. A kövek a pici babáknak is felkelthetik a figyelmét; figyeljünk arra, hogy 3 éves kor alatti gyerekek közelébe ne használjuk, mert fulladást okozhat, ha megpróbálják megenni.
A végeredménnyel nagyon elégedett vagyok. Imádom az új csillámtetoválás mintámat. 🙂 Szeretnél Te is ilyet? Ha igen, ITT megvásárolhatod a hozzávalókat. Sok sikert az alkotáshoz!
Olvass tovább, ezek is érdekelhetnek.
Vélemény, hozzászólás?