Demi Lovato – lehengerlő…
A 20 éves énekeskőt én személy szerint az amerikai X-Factorból „ismertem meg”, nem az énekes munkássága kapcsán, pedig a Skyscraper című száma brutálisan jó, azóta már meghallgattam. Borzasztóan lehengerlő személyiség, magabiztos mosollyal, kedvességgel, kislányossággal, nőiességgel, igen, ezek így egymás után. Rengeteget változtatja a megjelenését, nekem leginkább szőke hajjal tetszett. Az biztos, bármikor látom, nehéz róla levenni a szememet még nőként is.
Ha szeretnéd elsajátítani a ragyogását, mindenképpen barátkozz meg a bronzosítóval, illetve a selyemporral. Sokszor nagyon szép, natúr sminket használ, és a szemére helyezi a hangsúlyt.
Cicaszemek:) Egy jó tus, esetleg műszempilla, és natúr rúzs az összetevők.
Persze követi az aktuális trendeket is, és a piros, hangsúlyos száj neki is szuperül áll! Az orcákon a csillogás itt is elmaradhatatlan, és még egy nagyon fontos, minden háztartásban fellelhető dolog: MOSOLY!
Burgundi! Nagy divat lesz, tessék vele barátkozni.
Mélyen dekoltált ruháknál nyugodtan használjunk bronzosítót, és/vagy selyemport a dekoltázsra is!
Most éppen barna korszakát éli, legalább is az utolsó felvétel alapján, amit láttam, nekem így annyira nem tetszik, szerintem sokkal jobb volt a szőke, de azt beismerem, jól játszik a sminkkel, ezzel a füstös szemmel egészen máshogyan néz ki!
Azért Demi és sminkese is szokott bal lábbal kelni, amikor valahogy semmi nem sikerül…látjátok, ők is emberek:)
Egyszóval, Demit utánozni lehetetlenség lenne a hirtelen váltások miatt, viszont a technikáját érdemes elsajátítani. Sminkelj úgy, mintha kicsit megkapott volna a nap, ne vidd túlzásba, alkalmazd a kevesebb több elvet, ha a szem hangsúlyos, a száj legyen kevésbé, és fordítva. És mosolyogj mindig:)
Olvass tovább, ezek is érdekelhetnek.
Beauty Forum 2013, Kolozsvár, csillámtetoválás a CsillámVilággal
Vélemény, hozzászólás?