Ez volt az első gondolatom, amit mindenképpen szeretnék megosztani veletek és egyfajta fórumot indítani vele a csillámtetoválók, arcfestők kontra kifestettek véleményével.
Már jó ideje foglalkozom gyermekekkel, van 3 sajátom is. Ebből kiindulva -én sem szeretném, ha bármit rákennének a gyerekeimre-, mindenképpen megpróbálom az anyagokat úgy összeválogatni, hogy ne kerüljenek bele nem test- és bőrbarát, ne adj isten mérgező anyag.
Mindenképpen ajánlom, hogy arcfestőként, vagy csillámtetoválóként győződjetek meg arról, hogy az anyag, amivel dolgoztok, rendelkezik-e a megfelelő engedélyekkel. Anyukaként vagy az ecset másik végén állva pedig igenis nézzétek meg mi kerül a bőrötökre!
Sajnos mindezt a rossz tapasztalatokból kiindulva írom le: a papírra való glitteres ragasztó nem egyenértékű a csillámragasztóval. A tempera nem arcfesték. A körömre való ill. a dekorációs célokra készült csillámok nem kozmetikai csillámok!! Szerezz be mindent ellenőrzött forrásokból ITT.
Minden ember gyarló, és nem mondom, hogy a pályám kezdetén nem próbálkoztam én is mindenfélével, de rá kellett jönnöm valamire. Ahhoz hogy maradandót és esztétikusat alkossak, kellenek a minőségi alapanyagok.
Könnyebb piacon maradni, ha minőségi anyagokkal dolgozunk. Lehet, hogy kicsit magasabb áron, mint az, aki nem ezt teszi, de ők olyanok, mint sok celeb: egynyáriak.Tudom nehéz ezt lenyelni, mert alkalmanként én is bosszankodom rajta, de idővel rájönnek a szervezők és rendezők is, hogy nem mindegy mi kerül a bőrre, illetve emeli-e a rendezvény színvonalát a gyatra munka és minden esetben olcsóbb-e az olcsóbb. Várom a véleményeket! 🙂
Olvass tovább, ezek is érdekelhetnek.
Vélemény, hozzászólás?