87 (!) éves színházi/filmipari makeup tapasztalattal és gyártással a hátuk mögött, valamint a legnevesebb művészekkel a tarsolyukban a piacon ma fellelhető legprofibb festékeket és púdereket gyártja a Mehron vállalat. A céget Mehron Melik alapította 1927-ben a Broadway közelében. Pár évig színészek, operaénekesek, balettosok, némafilm szereplők számára késztett smink anyagokat. Tíz „Mehron Lady” járta a színházakat, […]
Smink
La Catrina – cukorkoponya nagy strasszkövekkel
Vészesen közelít a Halloween, én pedig ma az egyik kedvenc festésemet hoztam Nektek ebből az apropóból. Ez az a minta, amit ezernyi módon el lehet készíteni, ami olyan izgalmas és lehetőségekkel teli, hogy az egyik legtevékenyebb festőművész Sylvia Ji múzsájává is választotta a cukorkoponyákat. Ezt a festést, nem lehet elrontani, mert talán a legegyszerűbb ötletek […]
Cukorkoponyák – Sugar skulls
Akik követik az arcfestő trendeket, megfigyelhették, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend a cukorkoponya (Sugar skull) festés. Ezeknek a legtöbbször valóban művészi kivitelű festéseknek az alapja a mexikói halottak napjához kapcsolódó hagyomány. A cukorkoponya története évezredekre nyúlik vissza, de igazi fénykorát pár száz éve, a középkori azték idők óta éli. Mexikóban a halottak napja valójában két […]
Gyermekkori álmok
Ígértem, hogy jelentkezem, ha lesz egy kis időm, most van 🙂 Egy szép augusztusi délután kezdődik a mesém. Meghívást kaptunk Borsod megye egyik szépséges településére Kácsra, bohócműsorral és arcfestéssel. Meglepődve láttuk, hogy alig vannak még gyermekek (viszont a szép korú népdalkörös hölgyek már leültek a nézők közé szépen sorba). Lassan megérkeztek a gyerekek is és […]
Kreatívan fess az arcodra
Ezt az arcfestést őszi időszakban készítettem, mikor is éppen Halloween felé járt az idő. Néhány blogger társam hívott meg, hogy csatlakozzak egy Hello Halloween elnevezésű, 4 alkalmas kreatív alkotásra, mely során mindig volt egy-egy meghatározott téma. Egyik alkalommal festettem meg ezt a Batman jelet, ami szerintem egy ponton kiemelkedő, mégpedig az ajkak tekintetében. A […]
Kristálypöttyök
Olyan régóta bennem volt már ez a smink és mindig az időjárás szabott neki gátat. Úgy döntöttem most már meg kell alkotnom és eső ide vagy oda, ezt meg is kell örökíteni. Virág készségesen jött nekem segíteni és elkészülhetett végre ez a sorozat Nektek, ahol is a középpontban a strasszkövek vannak. A strasszkő egy fantasztikus […]
Nyakláncok, nyakékek egy kicsit másképp
Gyakran találkozom olyan gyermekekkel, felnőttekkel akik nem szeretik, ha az arcukra festünk. Szeretném mindenkinek megmutatni, hogy az „arc”-festő nem csak az arcokat festheti. A kéz és kar festésen túl létezik egy testrész, ami nagyon dekoratívan és sokrétűen díszíthető, ez pedig a nyak és a dekoltázs. Én nagyon szeretem, ha az arcfestés és smink harmonizál a […]
Kreatívan fess az arcodra
Folytatódjon az arcfestéses sorozatom, amiben ma kombináltam a csillámokat és az arcfestéket. A téma, amely nyomán el kellett indulnom, az a cirkusz világa volt. Ez ihletett meg az alábbi módon és csak nagyon finoman igyekeztem belekeverni a cirkuszos sztereotípiákat; mindeközben persze a saját ízlésemmel fűszereztem meg a dolgot. A kreatív arcfestés számomra ilyen munkákban nyilvánul […]
Ragyogj, mint a sztárok – Demi Lovato
Demi Lovato – lehengerlő… A 20 éves énekeskőt én személy szerint az amerikai X-Factorból „ismertem meg”, nem az énekes munkássága kapcsán, pedig a Skyscraper című száma brutálisan jó, azóta már meghallgattam. Borzasztóan lehengerlő személyiség, magabiztos mosollyal, kedvességgel, kislányossággal, nőiességgel, igen, ezek így egymás után. Rengeteget változtatja a megjelenését, nekem leginkább szőke hajjal tetszett. Az biztos, […]
3 in 1 – csillámpor, zselé, smink
Avagy hogyan is ötvözd a csillámport, a csillámzselét a sminkedben 🙂 Először is szükséged lesz néhány csillámporra, annál jobb, minél több színű. Hogy biztosan megmaradjon a sminkedben, szükséged lesz egy zselére, ami tartóssá teszi, és fixálja. Ezeket egyszerűen beszerezheted akár a csillamvilag.com oldalról. Fontos, hogy tiszta bőrfelületre vidd fel a zselét, alapozó se legyen alatta, […]